Akácvirág Futófesztivált rendeztek május 28-án Napkoron.
A 105 nevező 5, 12 és 21 kilométeres távokon mérhette össze erejét és tájékozódási képességét a gyönyörűen virágzó nyírségi akácerdőben.
Serbán András, a verseny főszervezője elmondta, hogy hagyományteremtő céllal hívták életre ezt a rendezvényt. A sportszerű megmérettetés mellett arra is kiemelt figyelmet fordítanak, hogy a fiatalabb generációk is megkedveljék a mozgást. Éppen ezért egy jó hangulatú, 600 méteres családi futás nyitotta meg az eseményt.
A bemelegítést Valu Tibor futóedző tartotta, a futóhomokon megfáradt lábak pedig Tóth László masszőr szakavatott kezei alatt frissülhettek fel.
A kilátogató közönséget a futás után ízletes gulyásleves várta, a veterán gépek szerelmesei pedig régi motorkerékpárokban, autókban és traktorokban gyönyörködhettek az eredményhirdetésre várva.
A díjazottak fényes serlegekkel lettek gazdagabbak, de aki nem jutott most fel a dobogóra, az sem keseredett el, mert minden befutót egy értékes támogatói csomag és a Rubóczki Béla iparművész restaurátor által készített, egyedi befutóérem várt célban.
A verseny szervezői már megkezdték az ez év november 26-i Szent András-napi futóversenyük előkészítését, így aki most nem jutott el Napkorra, késő ősszel még megteheti azt.